Szóval

napom nagy részét szótlanul töltöttem, néha még mindenki mástól is messze (szumma hárman mértünk, és elve, én fogom a prizmát, aki a műszernél áll, az oda van kárhoztatva, a kollégám, aki mondta, mégis hova kér adatot, ő volt mellettem, de nem mindig)

már kb láthatósági mellényben akarok aludni is, mert melegít, és nem veszem észre, hogy le kéne venni, amúgy úgy hordom, hogy kabát, hátizsák (nyugi, nem túl nagy, csak olyan retikül méret) és láthatósági, szóval miután tökre elfogadtam, hogy Quasimodo vagyok az Árral szembentől énekelgettem magamnak, hogy Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy! 

aztán ezt full meguntam és elindult a fejemben cím nélkül, csak előadó jutott eszembe hozzá, ez a refrén, hogy
Tudom, hogy fááááááj,
Minden szóóó, mit elmondtáááááál
Pedig minden elmúúlt máááááár
Hallom a hangodon, hogy fééélsz,
De tudom egyszer visszatérsz!!!
*tuff tuff tucc bicc ppffrppf*

ezt utána lejátszottam itthon Zolkónak, NEM ISMERTE, mondom azt hogy?!!! Süket voltál tizenévesen???!!!!?

de általában a gecinagy szél miatt az jár a fejemben, hogy
Lobog a hús a csontokon:
széllel szemben a képzelet.
Csak akkor lennék boldogabb,
ha ránk olvadna a mennyezet,
és tudnám, hogy te is élvezed.

via Tumblr http://ift.tt/2bkvf7d