életem szerelme

életem szerelme nem lakott sose a fővárosban és valamiért a tájékozódó képessége meglepő fordulatokra képes, de csodásan vezet, és lángoló szerelmemtől függetlenül az egyik legkellemesebben vezető sofőr, akit ismerek

beülök a kocsiba, kikanyarodik, első kereszteződésnél vagyunk

Zé: amúgy figyu már, hogy kell menni Zsoltiékhoz?
én: írjuk már be gps-be, mert én nagyon fáradt vagyok most (közben próbálok nem agyvérzést kapni, h miért most merül ez fel, mikor már full elindultunk)
Zé: sajnos… le fog merülni a telefonom
én: hát rettentően szeretlek, mert megnéztem volna előtte a mapsen, hogy tutira menjünk (én nem vezetek Bp-en, szóval buszvonalakban gondolkodom főleg)
én: de voltunk már ott többször, odatalálsz
Zé: hát én úgy mennék, hogy /itt egy olyan útvonalat képzeljetek, amikor előre mész két km-t, hogy visszamenjél másfelet és akkor ott vagy/, vagy van a másik út, de azt nem vágom
én: úristen, ne menjünk arra, akkor elnavigállak a másikon

innentől kezdve hüvelykujjas és mutogatós navigálás történt, hogy erre menj, nézd ott megy az a nemtommi, majd arra menj, mert kajak síkfáradt voltam, szóval a mikor soroljon hova szintig nem tudtam volna segíteni

megérkezünk kurva effektíven, gyorsan és precízen

Zé úgy vigyorog, mint aki hatost dobott üveggolyóval

én: most mizu?
Zé: semmi :)))))))
én: most kajak büszke vagy magadra?
Zé: olyan szépen idetaláltam!!
én: kilöklek a kocsiból, esküszöm

via Tumblr http://ift.tt/1LlYkvz